Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisében nyitotta meg a nagyböjti időszakot a főszékesegyházban hamvazószerda estéjén. A főpásztor szentbeszédében a vallásgyakorlatok nagyböjti jelentőségét elemezte a résztvevő számos hívő számára. Az egyházi év visszatérő megszentelt időszaka a Nagyböjt, amelyről a világ nem vesz tudomást és sok keresztény ember is azt gondolja róla: egyébként is sok terhe van az életnek: kilátástalanság, szenvedés, miért kell még magunkra vennünk egy újabb keresztet. A pusztába vonuló Jézus, aki negyven napig böjtben, önmegtagadásban élt és győzött a kísértő fölött, az Atya iránti hűségében megerősödve kezdte megváltói munkáját és ezzel példát adott nekünk is. A böjt a mai ember számára életidegennek tűnik, és mégis több ezer fogyókúrás technikával sanyargatják magukat az emberek. A nagy különbség a motivációban van. Napjaink embere a test kultúrájának hamis varázslatában él, s ezzel egyetlen célja a test szépsége, esztétikuma. Az ember azonban több a testnél. Test és lélek szerves egysége. S ahhoz, hogy az ember kiegyensúlyozott és boldog legyen, szükség van a teljes ember harmóniájára. A lélek áhítja a böjt vallásgyakorlatát, mely megtartóztatásával Istenhez vonja a figyelmet, és nem hagyja, hogy a világ zaja és túltelítettsége elnyomja a lélek éber figyelmét Isten igéje iránt. A nagyböjti idő nem múlhat el a bűnbánat gyakorlása nélkül. Mi nem azt mondjuk, hogy mindenki bűnös, hanem a Szentmise imádságában és a gyónásban is magunkra vonatkoztatva valljuk, hogy „én vétkem”. „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk.” (1Jn 1,8) Egy embertől sem várhatjuk el, hogy soha se kövessen el hibát vagy bűnt, ahogy mi keresztények sem vagyunk bűntelenek, de igaz vallásosságunkhoz hozzátartozik a személyes bűnvallomás, bűnbánat, megtérés és jóvátétel. Ennek tökéletes formája, ha Isten szeretete miatt tesszük. A főpásztor beszédében kitért az ima fontosságára, mely az Istennel való kapcsolat éltető ereje az ember életében. A Szentatya nagyböjti üzenetéhez kapcsolódva kiemelte a Szentírásolvasás, az Isten igéjének jobb megismerésének fontosságát. Emlékeztetett továbbá az alamizsna, a másokon való önzetlen segítés vallásgyakorlatára. Az érsek személyes élményként osztotta meg a hívekkel, hogy van Kalocsán egy idős hölgy, aki minden ünnepen, papi évfordulón a portán hagy virágot számára, és írásban jókívánságot. Soha nem várja meg, amíg a főpásztor leér, hogy megköszönje. Köszönetet, elismerést nem elvárva teszi a jót. Ez az alamizsna lényege. Különösebb kitüntetés, figyelem, és elismerés nélkül tenni a jót minden körülmények között. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell megdicsérnünk azokat, akik szüntelenül jócselekedettel élnek. Ők jó példával járnak előttünk, s így szükséges kiemelnünk őket, s példaképként állítani az emberek elé. Ám aki a jót teszi, az ne várja el szükségképpen a kitüntetést, a megdicsőülést. A Főpásztor beszélt a hamu jelképéről. Elmesélte, hogy a főszékesegyház régészeti feltárása közben a feltárt csontokat tekintve sokszor elgondolkodott azon, hogy valaha ők is éreztek, nevettek, szomorkodtak és munkálkodtak. Most pedig mi csak csontokat érzékelünk az életükről. Nem véletlenül írták ki korábban a középkori temetőkre a feltámadás örömhíre mellé a nagy figyelmeztetést is: Sic transit gloria mundi! Így múlik el a világ dicsősége! A hamu a bűnbánat mellett figyelemfelhívás is. Az embernek örökös készenlétben kell lennie, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Ennek ellenére nem félelemkeltés e ténnyel az Isten célja, hanem a remény erősítése. A jövőt ugyanis nem ismerjük, de a jövő Urát igen. Itt az alkalmas szent idő, hogy újra meg újra átelmélkedjük az örök igazságokat, a szükséges gyakorlati következtetéseket levonjuk magunk számára. Legyen ez a Nagyböjt egy lépcső életünkben az Isten felé haladás útján.
\r\n
Fotó: Koprivanacz Kristóf
