Bábel Balázs érsek mutatott be ünnepi szentmisét a kalocsai Nagyboldogasszony főszékesegyházban mindenszentek ünnepén. Beszédének kezdetén Szent Bernátot idézte, aki leírja, hogy ne csak a szentek társasága után vágyjunk, hanem akarjuk az ő boldogságukat is. A keresztények életének célja ugyanis a boldogság, hiszen, aki az Úrhoz eljutott, a boldogító Istenközelségébe, a színelátásra jutott el. Az újabb kori teológiának az a meglátása, hogy nincs éles határvonal az ember földi élete és az azt követő túlvilág között. Van, ami már itt elkezdődik, és ott teljesedik be. Ezért a Krisztust követő ember számára elkezdődik az a boldogság, amit ő itt megígér, és ott be fog teljesedni. Ezért tragédia, ha valakinek már a földi életében elkezdődik a pokol, vagyis az Isten nélküliségnek, a szeretetlenségnek és a gyűlöletnek a világa.
A főpásztor a boldogságról elmélkedett a továbbiakban. Elmondta, hogy sokféle boldogság van a földön. A gyerek számára boldogság lehet egy szem cukor is, a felnőttnek a boldog családi élet. Ám igazában csak az lehet boldogság, ami nem szűnik meg. A boldogság megszűnése ugyanis mindig fájdalommal jár. Dante művéből idézte a főpásztor a következő bölcsességet: „Nincs semmi szomorítóbb, mint emlékezni a régi szép időkre a nyomorban.” A boldogság, ami megszűnik, csak csonka lehet. A Jézus által adott boldogság azonban nem szűnik meg. Nem véletlen, hogy Mindenszentek ünnepén minden évben a nyolc boldogság evangéliumát olvassuk. Ezek a boldogságok különböző életállapotot fejeznek ki. Ezek a boldogmondások az evangélium nyitánya. Isten országa Jézus Krisztussal jött el – írja Órigenész egyházatya. Ennek fényében a nyolc boldogságban ő maga a rejtett alany.
Amikor ezt az evangéliumot Mindenszentek ünnepén olvastatja fel egyházunk, akkor ez azért van, mert a szentek az adott korban élték meg Jézus Krisztus életét. A szentek Jézus Krisztus életének földi folytatása. Ha végig pásztázzuk a boldogságokat, akkor mindegyikre találunk szentet: a szegények esetében előttünk áll Assisi Szent Ferenc; ha a szomorúakról beszélünk, akkor Szent Mónika jut eszünkbe, aki siratta fiát. Nem véletlen, hogy Szent Ambrus azt mondta neki: „Akit ennyire siratnak, az nem fog elveszni. A szelídségnél eszünkbe jut Szalézi Szent Ferenc, hiszen kortársai éppen a szelídségéért csodálták, és sok embert vissza tudott hozni a hitre Svájcban. Az irgalmasság boldogmondása esetén a megbocsátás kiemelkedő alakja jut eszünkbe Goretti Szent Mária, akit megölt egy fiatalember, de még a haldoklásában meg tudott bocsátani. Az igazság szomjazásakor eszünkbe jut Szent Ágoston, aki mindent megtett azért, hogy Isten előtt igaz legyen. A békességszerzők között ott ragyog XXIII. János pápa, a béke pápája, aki a kubai válság fenyegetései között egyértelmű lépéseket tett, és kiadta a Pacem in terris kezdetű enciklikáját. A tiszta szívűségnél meg kell emlékeznünk Mindszenti József bíborosról, akit szeretnénk a boldogok és a szentek között látni. Az ő gondolata, szava, tette egybevágott. Az üldözöttek között már ott ragyog az összes vértanú, akik az egyház történetében először voltak szentek. De ma is a legüldözöttebb vallás a kereszténység, melyről nem szabad megfeledkezni.
Az érsek a boldogságokról szóló elmélkedésének következő részében érdekes igazságra hívta fel a figyelmet, miszerint a jutalom az első és utolsó boldogságnál ugyanaz: az Isten országa. De milyen ez az ország. Nagy Szent Terézia azt mondja: „oly fölséges, amit remélek, hogy belehalok, ha nem halok meg.” Az ország a szent város, ahol a teljességet éljük meg. A mennyei Jeruzsálem ez, mely anyánk, és végső célunk. Az ember a kor haladtával rádöbben, hogy nincs maradandó hazánk itt a földön, el kell mennünk. A középkori embernek is igaza volt, amikor azt mondta, hogy ez a föld a siralom völgye. Az eredeti bűn óta terhelt ez a világ. Sok minden nehézzé teszi az életünket, itt soha nem lesz teljes és örök boldogsága senkinek. Mi az Isten országa boldogságára vágyunk. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” – írja Szent Pál.
Beszédét Szent Ágoston gondolatával fejezte be: „Ott szabadok leszünk, és látjuk az Istent. Látjuk és szeretjük. Szeretjük és dicsérjük. Ez lesz a vég, vég nélkül.”
A Szentmise végén a halottakért való ájtatosságot végezte az érsek.
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf