Karácsony napján ünnepi Szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
A főpásztor beszédének kezdetén megemlékezett az ember első holdra szállásáról. Akkor, 50 évvel ezelőtt az imént hallott szentírási részletet a János evangéliumának prológusát helyezték el egy kapszulában. A Szentírásnak fönséges szavai, melyek rímelnek a teremtés könyvének kezdetére. A hatalmas tett megismétlődött Jézus Krisztus eljövetelével, megtestesülésével, hiszen a világ ura megjelent a világban. Ez a megjelenés János evangélista idejére ismertté és dicsőségessé vált.
A főpásztor beszédének elején a karácsony ünnepének kialakulásáról beszélt. Az első század vége felé, amikorra datálják János evangéliumának megírását, a kereszténység elhagyta Izrael határait, ismertté lett a birodalomban, s azok az emberek, akik Krisztus követőinek vallották magukat, szerte hirdették, hogy Jézus Krisztus dicsőségesen feltámadt. Ennek örömhírében, ebben az üzenetben élt az első század kereszténysége. Nem is gondoltak arra, hogy Jézus születését külön meg kellene ünnepelni. Ahogy a szentek születésnapját sem szoktuk ünnepelni, inkább a megdicsőülésüket, mennyei születésnapjukat, úgy akkoriban Jézusét sem akarták külön megülni, mert a húsvét számukra sokkal fontosabb volt. Szent János evangélista azonban már tévtanítások, eretnekségek felvetésére válaszol, amely azt tartotta, hogy Isten világban való eljövetele csak látszat volt, ez volt a doketista eretnekség. Szerintük nem testesült meg Jézus Krisztus. János a legkeményebb szavakkal vallja, hogy az Ige hússá, testté lett. Nem arról van szó, hogy látomás, vagy délibáb vonult végig a világon, hanem tényszerűen megtestesült az Isten. Még hosszú időnek kellett eltelni, míg a karácsonyi ünnepet elkezdték ülni. Több újabb eretnekséggel is meg kellett küzdeni. Voltak, akik azt mondták, hogy Jézus Krisztus csak ember. a tévtanítók úgy gondolták, hogy valamiképpen eltöltötte őt az Isten lelke, szelleme, mint a prófétákat, vagy a költőket. Ezt hirdették az arianizmus követői. Amikor szabaddá vált a kereszténység 313-ban a konstantini rendelettel, akkor már meg lehetett hívni az egyház vezetőit, püspökeit, s ezért niceában 325-ben megfogalmazták az Egyház közös hitvallását, és kötelezővé is tették. Az arianizmus mellett más nagy szellemi áramlattal is meg kellett küzdeni. Ez az Egyiptomból érkezett Nap-kultusz, a Mithrász-kultusz, volt, mely a tényleges égitestet a Napot imádta. Tiszteletére 274. december 25-én Rómában a pogányok külön templomot szenteltek fel a nap tiszteletére. Félő volt, hogy ez a kultusz elnyomja a kereszténységet, mert magától értetődően ott volt a téli napforduló, a nap győzelme a sötétség felett. A keresztények erre az időpontra tették Jézus születésének ünnepét, hiszen a mi napunk Jézus Krisztus. Erre utaltak már a prófétai jövendölések is. Malakiás azt írja, hogy el fog jönni az igazság napja, Izajás pedig hirdeti, hogy a sötétségben élőkre világosság virrad. Az evangéliumban Zakariás is ezt hirdeti énekében fiának, hogy előtte jár majd a napnak. Ebből a megfontolásból I. Gyula pápa 350-ben kiadta a rendelkezést, hogy a keresztény világ ünnepelje december 25-én Jézus születésnapját.
Egyben volt bájos ünnep a betlehemi jelenet érzelmeivel, de mély teológiai ünnep is lett. Az Isten Igéje, a Logosz, egyik tulajdonságát a világosságban jelöli meg az evangélista. Az érsek a továbbiakban a világosságról elmélkedett. A világosság a világba jött. Természetesen ezt erkölcsi értelemben kell érteni. Az evangélium a bűn sötétje fölé kinyitja, felvilágosítja az Isten szentségét és szépségét. Ez a metafora annyira kézenfekvő, átszövi a kultúránkat, hogy ma sem kell különösebben magyarázni. Amikor egy nagyobb város világosság nélkül marad nagyon rossz, még inkább igaz ez az ember erkölcsi életére. Dante írja: „az élet útjának felén egy nagy sötét erdőbe jutottam.” Amikor az ember nem találja az élet értelmét, mintha sötétségben járna. A nagy történelmi kataklizmák, is erről adnak tanúságot. Joseph Conrad híres regénysorozata a „Sötétség mélyén”, a belga hódításoknak szörnyűségeit írja le. Artur Koestler pedig a kommunizmust a „Sötétség délben” című könyvében ábrázolja. A sötétség mindig a bűn birodalma, mert a világosság a jóságé és a szépségé.
Az evangélista azt mondja, hogy a világosság a világba jött. Jézus ezt támasztja alá saját programjában, amikor követőiről kimondja, hogy övék lesz az élet világossága. A hegyi beszéd pedig feladattá teszi: ti vagytok a világ világossága. Így lesz a karácsony missziós ünneppé. Terjesztenünk kell azt a világosságot, amit Jézus születésével, megváltói művével hozott el közénk. Az apostoli igehirdetés már úgy osztja fel az embereket, hogy vannak a világosság és a sötétség fiai. A világosság fiai nem csak megtartják Isten törvényét, hanem az evangéliumot próbálják követni. Ők sem bűntelenek, de hibáikat beismerik, megbánják, és újra kezdenek.
Napjaink karácsonyáról szólva a főpásztor megjegyezte: A mai világ karácsonya Európában furcsán alakul. A fizikai fények egyre erősebbek, már minden ki van világítva a karácsonyi fényekkel, de a belső tartalom egyre inkább hiányzik. Letagadják a karácsony lényegét, behelyettesítik, vagy mások érzékenységére való tekintettel el is akarják tussolni. Ez főként azokban a szekularizált államokban van, ahol a kereszténység kizárólag a magánszféra része. Ha valaki nagyon akarja, akkor családi körülmények között megünnepelheti, de ne tegyen róla tanúságot. A világosság fiainak ezt a profitorientált tévutat meg kell látni. Ebből csak rossz származhat. Ezért fontos a felszólítás: aki ezt látta, az tanúságot tesz róla. János az egyetlen, aki nem közvetlen vértanúhalállal halt meg, de száműzték, kínzásokat szenvedett, és tanúskodik az élet igéjéről, és ezt tovább is akarja adni. A karácsony lényege, hogy rátaláljunk az igaz fényre, és ezt a küldetést teljesítsük. Az első egyszerű pásztorok úgy távoztak el, hogy dicsőítették az Istent és elmondták az egész népnek az Úr nagy örömét. Személyes hír ez. Én újra megörültem annak, hogy az Isten Fia emberré lett, és életcélt adott nekem. Erről akarunk mindannyian tanúságot tenni.
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf