Mózesnek halála előtt azt mondotta az Úr: „prófétát támasztok testvéreid köréből, olyat, mint te vagy, ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Később hozzáfűzte: „nézd ma szemed elé tártam az életet, és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot… Így hát válaszd az életet, hogy te is utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára és ragaszkodj hozzá.”. A kereszténység ezt a jövendölést Jézus Krisztus személyében látja valóra váltnak, mert Jézus Krisztus maga az élet, amint Húsvét is az élet ünneplése. A Szentírás számtalan helyen metaforaként alkalmazza Jézusra az élet szót, de ő maga is tudatosan azonosul vele. „Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” Jézus azt tanította magáról „én vagyok az élet kenyere”. „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet”. „Aki követ, nem jár többé sötétségben, övé lesz az élet világossága”. Leghatalmasabb kijelentéseinek egyike: „én vagyok a feltámadás és az élet”. Valamint „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Ez az élet a halálban is megmaradt, hiszen Jézus örök istenségére utal; Antiochiai Szent Ignác már így gondolt vissza Jézus drámájára: igaz Élet a halálban. S ebből vette az ókeresztény kor liturgiája ezt a csodálatos költői kifejezést: Jézus Krisztus halálában lett örökkön élő áldozat. Húsvétban a legyőzhetetlen, diadalmas és igazságtevő életet ünnepeljük. Krisztus végérvényesen győzött a halálban. Az emberi létezésben a sorrend fordított. Születünk és meghalunk. Először fiatalok vagyunk, aztán öregebbek, néha boldogok és boldogtalanok, utoljára meghalunk, elenyészünk a temetőben vagy a krematóriumban. Ez a mi észjárásunk szerinti útiterv, de Isten útiterve egészen más, amit Jézus Krisztusban mutatott be nekünk. Jézus Krisztus húsvét reggelén megfordította ezt a sorrendet. Halál és élet nem egyszerűen két szó, két fogalom; ez egy út, egy esemény, amelyik Urunk Jézus Krisztusban teljesült be. Jézus azt akarta, hogy az Ő fordulata a miénk is legyen, ami a halottak föltámadásában történik, hogy a mi történetünk is lehessen. Jézus feltámadása történelmet és világot átfogó győzelem. A kereszténység e központi hittételéről azóta is sokat elmélkedik. Szent Péter első nagy beszédében mondotta, hogy az Atyaisten feloldozta a keresztre feszített és meggyilkolt Jézus bilincseit és föltámasztotta, Péter apostol kijelentette: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek”. Ebben benne van Jézus istenségének a megvallása is. Reánk vonatkozóan üdvös kihatása van Jézus Krisztus feltámadásának, ezért az arra való utalás és következménye háromszor is bekerült hitvallásunkba: „Harmadnapra feltámadott az írások szerint… Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ősidőktől fogva a keresztelés ünnepélyes és rendes ideje nagyszombat éjszakáján történt, hogy a föltámadott Úrral lélekben mi is föltámadjunk. Amikor megkereszteltek bennünket bár halandók vagyunk, Krisztus halhatatlan életet adott nekünk. A keresztségben ugyanis megkaptuk a Szentlelket, aki föltámasztotta Jézust. Ahhoz, hogy részesüljünk e szentségben a hitünkre volt szükség, melyet keresztszüleink vallottak meg nevünkben. Jézus ugyanis Lázár föltámasztásáról szóló történetben így szólt Mártához: „aki hisz bennem, még ha meghal is élni fog… Hiszed ezt?” A hit elengedhetetlen feltétel: nemcsak azt jelenti, hogy elfogadjuk a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem egész létünkkel követjük is. Ha tehát meg akarjuk kapni ezt az életet, ki kell mondanunk az igent Krisztusra, el kell fogadnunk tanítását, szavait és a parancsolatai szerint kell élni. Jézus egyértelműen tanította: „aki megtartja tanításomat nem ízleli meg a halált örökre”. Ezért az apostolok a megingathatatlan hit erejével hirdetik: „tudjuk, hogy által mentünk a halálból az életbe”. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint megvallani Krisztus föltámadását, az odafönn valókat keresni. Mindennapi kis és nagy választásainkat egyaránt meg kell határozni a föltámadt Krisztushoz való tartozásnak. Vonatkozhat ez egészen egyszerű dolgokra is, hogyan töltöm a napomat, mit nézek meg a facebookon, mit lájkolok, hogyan szólok embertársaimhoz, de még inkább vonatkozik egzisztenciális dolgokra, hogy születéstől a természetes halálig az életet kell szolgálnunk. Vonatkozik olyan választásra is, amelyben egy nép és az ország sorsa dől el. Kire adom le szavazatomat, kinek a programja hasonlít legjobban Jézus tanításához.
Választás előtt állunk egész életünkben, hogy az élet vagy a halál civilizációját választjuk –e? Ennek az életnek forrása és végső kiteljesedése maga Jézus Krisztus a föltámadott. A mózesi intelem ma az Újszövetségben már nemcsupán egy homályos sejtés az eljövendő prófétáról, vagy egy írott törvényhez való ragaszkodásnak a választása, hanem a föltámadt Krisztusé, s mindannak az üdvösséges javaknak az elfogadása, amit Ő hozott. Ha élni akarunk emberi és örök életet Őt kell választanunk.
† Balázs s. k.
é r s e k
