Egy 13 fős társasággal a Tomori szervezésében kirándulni indultunk június 8-án reggel a Déli-Kárpátokba. Végcél a Retyezát nevű hegység volt. A túra ötlete Gyöngyösi Tibor tanár úrban fogalmazódott meg, mivel ő alapító tagja a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek is – www.hazajaroegylet.hu
Csoportunk túravezetője viszont Nagy Gergely – geográfus – volt diákunk lett. Szintén öregdiákként csatlakozott hozzánk Víg László is, aki hivatásos fotósként végigfotózta az útvonalat.
A kb. 4 és fél órás út jó hangulatban telt, a társaság kitűnő volt. Nagy lelkesedéssel vártuk, vajon mekkorák lesznek a hegyek. Bírni fogjuk? Sokat gondolkodtunk ezeken, míg oda nem értünk. Útközben megnéztünk két nagyon régi templomot. A 11-12. században épült templomok rendkívüli építészi tehetségről árulkodtak. Megérkezésünkkor a látvány szép volt, bár tudtuk a mai napi „bemelegítés” egy 5 km-es túra lesz, és sajnos az eső lába is lógott. Felszedelődzködtünk és elindultunk (1050m). Sejtésünk hamar bevált, leszakadt az eső. Bőrig ázva, fázva, de boldogan értük el első szállásunkat, az Encián menedékházat (1670m). Este beszélgetve vacsoráztunk majd hamar elaludtunk.
Másnap egy kb.10 km-es túraszakasz várt ránk. Az Enciántól indulva végig fölfelé haladtunk a Bukura-nyeregig (2190m), az úton számos gyorsfolyású hegyi patakon kellett átkelnünk, nagy izgalmak között. A kilátás a hegyekre nagyszerű volt, ugyanis a mai napra verőfényes szép időt kaptunk. A nyeregből szétnézve már láthattuk következő célunkat, a Bukura-tavat, amely egy csodaszép tengerszem volt 2040 méteren. A köves lejtőn lassan leereszkedtünk, majd jót ettünk a tóparton. Itt finom vizű forrásból töltöttük meg kulacsainkat. Tovább menet a völgybe elhaladtunk több tengerszem és hegyi patak mellett, majd fel ismét egy másik nyeregbe, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a Retyezát legmagasabb csúcsaira. A fotók elkészítése után indultunk tovább második napi szállásunkra, a Buta menedékházba (1580m). Fáradtan, de nagyon lelkesen érkeztünk meg, és nagy örömmel hallgattuk, hogy a házigazdáink magyarul beszélnek! Egy jó vacsora után hamar elaludtunk, mert másnap egy keményebb szakasz következett. Gergő ugyanis egy szűk 18 km-es szakaszt tervezett nekünk, végig a gerincen, majd leereszkedve egészen az autóig (1050m).
Reggel nagyon lelkesen és tettre készen ébredtünk. Felkapaszkodva a nyeregbe a reggeli napsütésben lőttünk még néhány fotót, majd elindultunk. Meredek lejtőn kapaszkodtunk fel a gerincre (1879m) és ott haladva elértük első csúcsunkat, a Kuszturát (2457m). A hegyre egy nagy kőgörgeteges hegyoldalon egyensúlyoztunk fel, de a kilátásért nagyon megérte! A felhős napon is halványan látszottak a havas hegycsúcsok és a völgyben egy hűvös tengerszem. Tovább haladva elértük nagy örömünkre a Kis-Papusát (2376m). Ez a kistestvére volt legfőbb célunknak, a Nagy-Papusának. Egy utolsó nagy levegővétellel és energiával feltöltődve vágtunk neki a meredek és magas végső hegycsúcsnak. Mindenki nagyon szeretett volna feljutni, és nagy erőbedobással és lelkesedéssel ez sikerült is. Körülbelül két órára mindenki fölért a Papusára (2508m). Túránk csúcsán mindenki megilletődve állt. Bár a felhők miatt nem lehetett a kilátásban gyönyörködni, mi büszkén húztuk ki magunkat, hogy fönt vagyunk! Előkerült a táskából a magyar zászló is, pár fotó, pihenés, majd indulás lefelé. Az ösvény, amin leereszkedtünk, egy kevésbé ismert, de annál gyönyörűbb völgyben vitt. Pompás törpefenyvesek övezték, vad patakok és vízfolyások keresztezték. Gyönyörködve, de fáradtan értünk le a kocsihoz (1050m).
Innen autóval Petrozsényba mentünk, ahol szállásunk a Böjte Csaba testvér által alapított gyermekotthonban volt. Nagy barátsággal és szeretettel fogadtak itt minket. A kiváló vacsora után a fél éjszakát átbeszélgettük.
Reggel indultunk hazafelé, de útközben még megnéztük az érdekes Zsil völgyi Boli-barlangot, majd megáztattuk a lábunkat egy csodás szurdokban. Eltikkadva, de számtalan élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Én ezeket a túrákat mindenkinek ajánlom jószívvel, aki fogékony a történelemre, szereti a természetet, kedveli Erdélyt és nem felejti el a Nagy-Magyarországot!
Telek János 10.a
Fotók: Gyöngyösi Tibor, Víg László
