A Solti Esperesi Kerület papjai, egyházközségi képviselői, és hívei zarándokoltak el Kalocsára február 19-én, az évközi 7. vasárnapon. Dr. Bábel Balázs érsek a napi evangéliumhoz fűzte gondolatait, s az ellenségszeretet keresztény értelmezéséről tanított. A szentmisét követően a zarándokok imádkoztak Asztrik érsek sírjánál, majd a főpásztorral elfogyasztott közös ebéd után megtekintették az érseki központ látnivalóit. A főpásztor szentbeszéde az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható:
Főtisztelendő Paptestvérek, Kedves Képviselőtestületi Tagok, Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Az első szentföldi utam alkalmával, egy teljesen papi társasággal zarándokoltam. A vezető ki is fejezte abbéli örömét, izraeli, de egyébként magyar származású vezető volt, hogy amikor bibliai helyekre megyünk, nem kell Ádám, Évánál kezdeni a magyarázkodást, hiszen feltételezi azt, hogy a papok is ismerik valamennyire a Bibliát. Ő maga is egy kicsit csillogtatta a tudását, hogy mennyi mindent tud, főként az Ószövetségből. Emlékszem rá, amikor a nyolc boldogság hegyére mentünk, ott van egy gyönyörű szép kápolna, akkor azt mondta, hogy a Hegyi beszéd is benne van, már az Ószövetségben is. Jézus nem sok újat hozott, csak úgy összerakta az ószövetségi szentírásnak a gondolatait. Azt kérdeztem tőle, hogy az ellenségszeretet is onnét van? Nagyon őszinte ember volt és azt mondta, hát igen az nem erős oldalunk. Bár meg kell, hogy mondjam az ellenségszeretet gyűlölése vagy az ellenség gyűlölése az így kifejezetten nincs benne az ószövetségi szentírásban. Sőt olyanok vannak, hogy te is idegen voltál, légy jó az idegenhez. Jónás könyvében azt olvassuk, hogy Isten elküldi Jónást a pogányokhoz, mert ő azokhoz is jó. Viszont azok az átokzsoltárok, amik már a keresztény használatban nincsenek benne, hiszen nagyon kemény átkok azok az ellenségre, és a rabbik magyarázatai, igei rangra emelték Jézus korában az ellenségnek a gyűlöletét. Jézus e tekintetben is egy nagy megújító, tanítása erkölcsi vonatkozásban is fölülmúlhatatlan. Attól teljesebb és tökéletesebb erkölcsi rendet, amit Jézus tanított még ember nem talált ki a földön. De ő nemcsak tanította, hanem meg is valósította. Amikor Szamarián átmennek, a barátságtalan szamaritánusok nem akarják befogadni őket, az apostolai azt mondják, hogy az Isten nyila, a villám csapja ezeket agyon. Jézus azt mondja, nem tudjátok, hogy mit beszéltek. Legkiválóbb példája a kereszten való imádsága, amikor így kéri a mennyei Atyát: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Mégis ezt a most hallott evangéliumi szakaszt azért értelmezi és magyarázni kell. Már maga Jézus is magyarázza tetteivel és később az egyháznak a hagyománya és tanítása. Nem szó szerintiséget gondolt mindig Jézus, hanem olyan eszményt állított elénk, ami a mennyei Atya jóságából sugárzik ki, ő megélt és tanított s ugyanakkor nekünk saját helyzetünkre kell alkalmazni. Az a szemet szemért, fogat fogért elv, ősibb mint a Biblia. A Hammurapi törvényeiben is ott van, s átvette az Ószövetség is. Az ősmagyaroknál így mondták, hogy a forbát törvénye, ha valakit legyilkolt az ellenség, akkor ott is egyet legalább az ellenségből ki kellett végezni. Már ez is egy fejlődési fok volt, hogy nem tettek több kár a másikban, mint amit ő okozott. Most a forradalom éve kapcsán nagyon sok olyan műsort hallhattunk, ami a forradalom után megtorlást, s még hozzáteszik, hogy a kommunisták bosszúját idézi föl. Mi sok minden tudtunk, mert akik valamicskét is tájékozottak, vagy megélték azt a kort, tudomásuk volt sok kirívó bosszúállásról, de ilyen egészben és teljességben még sohasem. Csak az én falumban, az egy agyonlőtt párttitkárért, akit már úgy lőtt agyon a tömegből valaki, hogy ő elővette a pisztolyát és lövöldözött. Mikor rábizonyították azt, hogy mennyi gazemberséget követtek el, az az ember, aki agyonlőtte elmenekült. Felesége a párttitkárnak tíz kivégzést kívánt, négyet így is kivégezte, és valami harminc-negyven embert kegyetlenül összevertek, és sokakat hosszú évekre börtönbüntetésre ítéltek. Milyen nagy dolog lett volna, hogyha csak egyet végeznek ki a meggyilkolt helyett, de nem, hanem egy véres bosszú következett. Igen ezt a magas rangú törvényt nem lehet másként megvalósítani csak Isten hittel. A Közel-Keleti keresztényeket szokták kérdezni, hogy mi a legnehezebb a kereszténységben számukra? Pontosan ezt mondják, hogy az ellenségnek a szeretete. Hiszen az egész Közel- Keleti világ valamiképpen a gyűlöletre épül föl s leginkább a keresztények ellen. Itt azonban tisztázni kell egy-két dolgot. Az ellenség szeretete soha nem érzelem. Mi hajlandóak vagyunk a szeretetet az érzelemmel azonosítani, nyílván hogy az is van benne. Éppen azért romlik meg sok kapcsolat, sok házasság is, mert úgy gondolják, hogyha már nincs egy nagy vonzódás egymás iránt, akkor már szakítani is kell, mert megszűnt a szeretet. A szeretet az akarat is, az kifejezett jótett is a másik iránt. Nyílván nem lehet jót tenni azzal a lelkülettel, azoknak, akik nekünk ártottak, mintha barátainknak, szüleinknek tennénk, de ha bajba vannak és segíteni kell rajtuk, akkor a keresztény ember félre tudja tenni a rajta esett sérelmet, hogy jót tegyen azzal, aki őt korábban őt esetleg bántotta vagy gyűlölte. Ilyenre nagyon sok példa akad a szenteknek a történetéből. Egy Mindszenty bíboros is azt mondta a börtönből való szabadulás után, hogy senkivel szemben nem táplálok gyűlöletet a szívemben. Azok a példázatai Jézusnak, amiket mond első hallásra nagyon meghökkentőek s már az ősegyház is értelmezte. Ha megütik jobb arcodat, tartsd oda a balt is. Origenész egyházatya azt mondja, a másik ember arcát, a jobb arcát, ha vele szembe áll, csak a bal kezes tudja megütni. Azt mondja, hogy ebből is látszik, hogy nincs itt egy nagy egyetemes törvény s maga Jézus mondja a poroszlónak, amikor arcul ütötte, ha rosszul szóltam bizonyítsd be, ha nem akkor miért ütsz engem? Tehát nem arról van szó, hogy ne legyen, igazságszolgáltatás, ne legyen védelme a keresztény embernek, hanem egyfajta nagylelkűségre biztat bennünket Jézus. Vagy amikor azt mondja, hogy a kölcsönkérőnek adj, de hát nem lehetünk azért meggondolatlanok. A Didaché az ősegyház legrégebbi könyve, majdnem egyidős a Szentírással, azt mondja, hogy izzadjon meg kezedben az alamizsna, hogy tudd, hogy kinek adod, ki a rászorult arra, hogy te segíts. Aztán ott van, hogy menj el kétannyira, ha kényszerít valaki. Ez abból a világból érthető, amikor a rómaiak bevezették az ángária törvényét, hogy a római katona ráteheti a fölszerelését egy arra menő emberre és vitetheti vele egy-két mérföldnyire. Ilyen okokkal kényszerítették Cirenei Simont, aki ment hazafelé, de éppen útjába kerültek a Jézust keresztre feszítők, és mivel látták, hogy már alig bírja a keresztet, akkor az ángária törvény nevében kényszerítik, hogy most te vigyed ezt a keresztet. Jézus itt ismét egy nagylelkűséget akar hangsúlyozni, hogy tudjunk többet tenni annál, amit előírtak. Épp ez az, ami elgondolkodtatja az ellenfeleket. Most a reformáció 500. évére emlékezünk, főként a protestáns világ, és azt is kell látnunk, szomorúan, hogy a reformáció kirobbanás után, nemcsak elméleti hitviták voltak, hanem később súlyos harcok is. A tizenöt éves, harmincéves háború és mindkét oldalon. Amikor már nem is annyira a vallás, a hit, hanem valamiféle hatalmi érdekek vezérelték őket. Ahogy nem lehetett meggyőzni embereket az által, legföljebb kényszeríteni, csak a jótettekkel, ugyanez áll a mostani időkre is. Szalézi Szent Ferenc Genf városának volt katolikus püspöke, ott ahol a kálvinizmusnak volt a főfészke korábban és abban az időben is. Nagyon sok támadás érte őt, de azzal a nagyon nagy szívvel, jólelkűséggel, amit ő meg tudott mutatni a protestánsok iránt is sokakat visszahozott a katolikus egyházba. Azt mondták, hogyha ilyen jó az egyháznak egy papja, akkor milyen jó az Isten. A jósággal lehet, s a föltétlen jósággal téríteni és igazában tanúságot tenni. Jézus a nagy jutalomra helyezi a hangsúlyt. A földi jutalom az egy dicséret, a nagy jutalom az, hogy eljuthatunk Isten örök országába. Ekkor mondja, kiegészítve az Ószövetségnek a fölszólítását, mert az azt mondta, hogy legyetek szentek, mint én vagyok – mondja az Isten. Ő mondja, hogy legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok. Ezt azonban nem, filozofikus értelemben gondolta Jézus, mert Isten végtelen, mindenható, mindentudó, hanem erre az erkölcsi magaslatra mutat rá, hogy ő fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. Ugyanakkor azt is tanítja Jézus, hogy lesz ítélet. Az Isten a végítéleten mintegy számon kér bennünket, de éppen a szeretetünkről kér számon, hogy azt hogy valósítottuk meg. Maga Jézus mondja, hogy nem én ítélem el az illetőt, hanem a tőlem hallott tanítás, s mintegy önvád és önítélet lesz, amikor végtelenül jó és szerető Istennel az ember szembetalálkozik. Rá kell döbbennie, hogy mennyire elhibázta az életét, amikor nem a jócselekedeteket gyakorolta. Legyetek tökéletesek. Az isteni jóságra, irgalmasságra hívja föl a figyelmet, de hát ez a földön be nem teljesíthető. Mindig közeledhetünk hozzá, de soha el nem érhetjük. Ugyanakkor egy olyan erkölcsi tanítást ad Jézus, aminek mindig van mondanivalója, példája és célja az ember számára, hogy neki Isten jóságát kellene utánozni, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. A Miatyánk imádságba bele is szövi ugyanezeket a gondolatokat, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, s a mennyei Atyára fordítja tekintetünket, akitől minden jót kapunk, és aki távol tudja tartani tőlünk a rosszat, távol tudja tartani a sorscsapásokat, éhínséget, megpróbáltatást, vagy pedig ha mégis megengedi, akkor ad erőt ahhoz, hogy elviseljük. Ez az evangéliumi szakasz első hallásra inkább megrettent bennünket. Ilyen követelményeknek ki tud eleget tenni? Föltesszük a kérdést, hogy mi ebben az evangélium, mi ebben a jó hír? Éppen az, hogy a világnak megoldást ad, mert amiben élünk az az agressziónak az ördögi köre. Örökös háborúságban élünk, mi nem tudjuk megoldani a világ nagy háborús fészkeit, nem tudjuk föloldani ott a konfliktusokat, de föl tudjuk oldani a magunk környezetében. Ha valaki erre törekszik, akkor nemcsak hogy egy példát utánoz, hanem azt is megtapasztalja, hogy kiszabadult az agresszió a gyűlölködésnek az ördögi köréből, mert az kegyetlen, hiszen magában a gyűlölködőben is kárt tesz, a belső-lelki világában, hogyha nem tud megszabadulni az ellenséges gondolatoktól. Hogyha ez is nehezünkre esik, akkor is kérhetjük az Isten kegyelmét, hogy segítsen bennünket abban, hogy tudjunk felejteni, tudjunk megbocsátani és jót cselekedni, mert ez az egyetlen útja nemcsak az üdvösségnek, hanem a földi boldogulásunknak is. Ha már így vesszük, akkor ez igazi evangélium, jó hír számunkra, hogy az élet egyik legnagyobb nehézségét az ellenségekkel való viszonyunkat Jézus Krisztus rendezni tudja legalább a mi lelkünkben, s ez a fölszólítás éppen ezért örökérvényű, mindennapra szóló: „ti pedig legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen a ti mennyei Atyátok. Ámen.
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf
