Ahol ma egy katolikus középiskola emlékparkja van, ott háromszáz éve 234 derék hazafi vére áztatta a halasi földet.
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium volt kollégiumának területén található az iskola emlékparkja. Különös együttállása a történelemnek, hogy a Rákóczi nevét viselő intézmény e területe a Rákóczi-szabadságharc egy véres ütközetének helyszíne is egyben.
Kuruc őseink küzdelme a Habsburgok önkénye ellen, a független Magyarország létrejöttéért 1703. október elején Kiskunhalas és környékén is jelentős a csapatmozgásokat indított. A kurucok mintegy háromezer fővel indultak meg Deák Ferenc vezetésével Kecskemétről délnyugat felé a magyar oldal, a császári erőket Johannes Kyba szintén háromezer főnyi sereggel Szegedről északnyugati irányba vezényelte.
A kurucok Halason vertek tábort, ellátásukat a város biztosította.
Pontos információk hiányában csak feltételezhető, hogy a sereget sikerült a császáriaknak meglepni, s közöttük rendkívül véres összecsapásra került sor. A kurucok a meglepetésszerű támadás ellenére is igyekeztek helytállni az ellenséggel szemben, akiknek vezére megsebesült, s később bele is halt sérüléseibe. Az ellenség ezután a kun pusztákat sarcolta, majd pár nap múlva Szeged felé vonultak vissza, s ekkor vitték el Halas pecsétjét és egyik harangját.
A halasiak a csatatéren maradt 234 magyar katona földi maradványait egy közös tömegsírba temették.
A felellhető dokumentumok alapján megállapítást nyert, hogy a Halasi Csatában elesettek többsége Ónod környéki vitéz volt.
E tények alapján döntött úgy 2012. április 28-án az Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Honismereti Egyesület és a Községi Önkormányzat valamint a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, hogy közösen ültetnek el egy hársfát az itt elesettek emlékére. A fa Ónodról érkezett és vert gyökeret a halasi földben, négyszer kihajtott és eresztett lombot, majd szép csendesen elhullatta leveit, megidézve azoknak az embereknek példamutató életét, akiknek itt ért véget a küzdelem, akik itt hullottak le az élet fájáról.
Az el nem múló tiszteletük jeléül iskola diákjai minden évben, ezen az őszi napon megemlékeznek, fejet hajtanak a Halasi Csata hősei előtt. Kun Hajnalka és Sós Erika tanárnők által szervezett ünnepi műsorban a megidézett történelem, hagyományok tovább erősítették a jelen fiataljainak önbecsülésüket, nemzeti öntudatát.
Ünnepi gondolataiban Dr. Finta József érseki helynök így fogalmazott:
„…kétféle hozzáállás jellemezheti az egyén magatartását a tágabb közösség, a család, az iskola, a város vagy a nemzet felé. Vannak, akik mindig csak kivenni szeretnének a közös kosárból, beletenni semmit. Őket az „élősködés, a kihasználás” kifejezések jellemezhetik leginkább. Vannak azonban olyanok is, akik hozzáteszik a magukét a közösség értékeihez, akik készek komoly áldozatokat is hozni a közös célok oltárán. Ők rendelkeznek a „társadalmi felelősségvállalás” erényével. Magyar nemzetünk történelme során mindig nagyon sok függött attól, hogy egy adott korban, időszakban melyik fajta emberből volt több. Ha az előbbiekből, akkor a látszólagos sikerek ellenére is rossz irányba tartott az ország szekere. Ha viszont az utóbbiakból, akkor veszteségek, fájdalmak, súlyos harcok ellenére is a fejlődés útját járta a magyar társadalom…
…A Halasi Csata emléknapján azokat a kuruc vitézeket idézzük a szemünk elé, akik nyilván nem azt a tervet, elképzelést dédelgették magukban már hosszú ideje, hogy vérüket ontják egy gyászos csatamezőn. Azonban amikor bekövetkezett ez a próbatétel, amikor minden válaszlehetőség csak „igen”-re vagy „nem”-re szűkült le, akkor ők nem futottak el, nem az egyéni túlélés vágya hajtotta őket, hanem meg tudták hozni a legnagyobb áldozatot is a magyar nép szabadságáért, jövőbeni boldogulásáért. Saját életénél ugyanis senki nem adhat többet, sem becsesebbet. Fontos, hogy az ő példájuk világító lámpásként mutasson utat a mai magyaroknak, főként az életük kezdetén álló fiataloknak. Ne engedjenek korunk önző, egyéni hasznot kereső, másokat kihasználó mentalitásának, hanem legyenek képesek másokért élni, dolgozni, értékeikből a közösség javáért áldozatot hozni! Ha ezt a társadalmi felelősségvállalást akár kicsi, akár nagy jelentőségű döntéseiben, tetteiben minél több honfitársunk felmutatja, akkor nem kell féltenünk országunk jövőjét.”
